Blahafíling 2018

A Blaha mióta az eszemet tudom, különleges hely volt – a város szíve. Egykor a Nemzeti Színház helye. Már rég megváltozott a hangulata, korábban is írtam róla. Ezúttal éjjel kellett ott várakozzak… 

Hat felnőtt négy gyerekkel… Talán észre se venném őket, ha nem üvöltene a zene. Épp Majkát nyomnak… A férfiak táncolnak, két-három percenként összepacsiznak. Felszabadultan élvezik azt, amijük van!

Én mégis morgok, mert nem értem: éjfél van, a gyerekek 6-12 év közöttiek, iskolaidő van, ágyban lenne a helyük…

– Semmi közöm hozzá – csitítom magam, hiszen a gyerekek szemmel láthatóan jól érzik magukat! Az anyaforma telefonálgat, de rajta sem látszik semmiféle aggodalom! Szaladgál egy másik csoporthoz, akik kicsit arrébb várakoznak.

A férfiak már énekelnek is közben – szemmel láthatóan egyre jobban érzik magukat! A külsejük alapján egyszerű munkás – vagy inkább munkanélküli – emberek. Hogy honnan jöttek? Nem derül ki. A beszédjük és öltözetük alapján a határ környékéről jöhettek. Talán szavazni voltak? Egyikük szemmel láthatóan jómódúbb, jobban öltözött, talán valami vezető – épp sört hoz a csapatnak. Senkit nem zavar, hogy ez köztér, sem az, hogy két sarokkal arrébb nem is lehetne ilyenkor már alkoholt venni…

A zene továbbra is messzire hallatszik, a hangulatot egy nagy üveg pálinka tüzeli tovább – a kicsik időközben el-elcsatangolnak. A férfiakon túlcsordul az érzelem, a folyamatos pacsizások mellett már minden szám alatt összeölelkeznek.

Az idő és az ital megteszi hatását: egyikük a tér közepén könnyít magán, egy másik kicsit arrébb vonul, a fákhoz. Nem mintha az bármit is takarna…

Nézem a járókelőket: leszegezett tekintettel kerülik őket. Mintha nem is léteznének…

Nem úgy, mint az a csoport, amelyik a villamoshoz siet, a hidzsábos lányokkal – őket szigorú, rosszalló tekintetek kísérnek még felszállás után is… Na, persze: ők migránsok!