Egykarikás olimpia – avagy egy Vi(ss)zhangos Megnyitó

– Ne má’! Azt ígérted, én rendezhetem az Olimpia megnyitóját, erre visszalépünk?!?
– Jól van drága barátom, tudod, hogy nem hazudok, ezt is megoldjuk: a megnyitót azé’ megrendezheted!

És lőn!

Sok olimpiai megnyitót volt alkalmam megnézni már, és – bár kevés dolog maradt meg belőlük, valamint a köztudat sem ezt, hanem az elnyert aranyak számát jegyzi – bátran kimerem jelenteni: simán megállta a helyét a budapesti megnyitó is!

Kis szépséghibája a dolognak, hogy ez nem olimpia volt, de hát mertünk nagyot álmodni, és az elszámoláskor sem aggódom, hogy a végösszegtől majd felébredünk: minden pontosan le lesz papírozva!

A Megnyitó ünnepség ugyan erősen vegyes érzéseket váltott ki belőlem, de erről már írtam: egyszerre volt vérprofi és silányan giccses! A reagálásokat nézve sokan azt sem értették, mit keresnek ott a rómaiak, vagy az Anna-bálosok – pedig ez tiszta sor: Magyarország igen pici pont a térképen a nagy egészhez képest, jó ötlet volt bemutatni népünket, kultúránkat! Kellett! Csak azt nem értem, hogy miért ilyen torz tükörrel… de ez legyen az én bajom! Őszintén: ki fog emlékezni rá?!?

De tényleg: hány Vizes VB… na jó! Hány bármilyen VB megnyitójára emlékeznek?!? Oké, legyen olimpia: Freddie Mercury duettjén és esetleg a kabala figurákon kívül tud valaki kapásból idézni bármit?

Magam is azt vallom, hogy a különleges pillanatoknak meg kell adni a módját, így nem vitatom: jó volt ez így! És tulajdonképp egyetlen ugrótorony árából megúsztuk! Pedig ott fejenként 15 millió lesz egy ugrás, itt meg – ha csak a fele nézi a várt hat milliárdnyi nézőnek – akkor is egyetlen forint lesz az egy főre jutó költség…

Hülyének is megéri, nem?